A „májusi eső aranyat ér” tartja a magyar népi bölcsesség. Észak-keleten továbbra is maradtak olyan területek, ahol kevesebb, mint 20mm csapadék hullott. A múlt hét elejére jellemző hűvösebb, csapadékos időjárást követően a hét második felében már a nyárias felmelegedés vette kezdetét.
A pünkösdi hétvégi 27-28 °C-os csúcsértékek jelentősen felgyorsítják a növényi fenofázisok alakulását.
Az idei év hűvös tavasza miatt vontatottan indult a rügyfakadás. A tavaszi fagyok, a magas hőingadozás és az aszály miatt heterogén a szőlők fejlettsége az egész országban. A száraz és hűvös időjárásnak – ha kevés – egyetlen előnye mégis akadt: a kórokozók nyomása eddig elenyésző volt. A védekezéseket eddig a preventív szemlélet és a rovarkártevők (pl. atkák) elleni kontroll jellemezte.
Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb megfigyeléseket és technológiai javaslatainkat:
Érdemes-e 3-szor kezelni repcében Activstart Repce bioaktivátorral? Az eredmény magáért beszél. A repce és a napraforgó, bár mindkettő az olajos növények csoportjába tartozó növény, termesztési igénye és vegetációs periódusa nagyban eltér egymástól.
A hetek óta tartó magas hőmérséklet a tavaszi fagyok után megmaradt almákat is jócskán megviseli, és hatással lehet a jövő évi termésedre is!
Aszály van. Különösen az ország keleti felében, annak is dél-keleti sarkában.
Az ACTIVSTART-os kezelés nem csodaszer, a vízhiányt nem pótolhatja.
Amit viszont tud, hogy aktiválja a növény gyökérzetét, élénkíti a vegetatív fejlődést, és támogatja a növényt abban, hogy az adott termesztési környezetben fittebben, ellenállóbban vészelje át a hosszan tartó száraz, forró időszakokat, amíg az eső végre megérkezik.
A növények tápanyagellátása ma már nemcsak a mennyiségi visszapótlásról, hanem a hatékony hasznosulásról is szól. Az MC lombtrágyacsalád célzottan biztosítja a legfontosabb mezo- és mikroelemeket, aminosav-kelát formában, 95% feletti hasznosulással. Használatukkal a növények stressztűrő képessége, fejlődési dinamikája és termésminősége is javul. Az MC Mineral, MC Kalcium és MC Kálium az intenzív termelés megbízható segítői – akár zöldségben, gyümölcsben vagy szőlőben dolgozol.
A cél, hogy a növény a lehető legjobb állapotban jusson el a termésdifferenciálódás időszakához – ebben segít az ACTIVSTART.
Ez az az időszak, amikor a növény „eldönti”, mennyi termést köt le. Ha megfelelőnek érzékeli a körülményeket, több lesz a termés, ha nem, akkor kevesebb.
Megérkezett a csapadék, az időjárás kedvező, és a tápanyag-ellátottság is megfelelő – így a zöldborsóban jó termésre minden esély adott.
Ha még akarsz tenni annak érdekében, azért, hogy a borsószemek jobban kifejlődjenek, a hüvelyek teltebbek legyenek, és már elvégezted az első ACTIVSTARTozást, akkor itt az ideje a 2. ACTIVSTART SZÁNTÓFÖLDI HÜVELYES kezelésnek.
Lehet, hogy már találkoztál ezekkel a képekkel valamelyik közösségi média felületen.
Gerendási termelőpartnerünk csemegekukoricáját komoly fagykár érte – az első képen jól látszik az állapot.
A zöldborsó termesztésénél nem érdemes a véletlenre bízni sem a termés mennyiségét, sem a minőséget.
A szakavatott termelők mindent megtesznek azért, hogy a borsó minél zsengébb és az átvevői elvárásoknak maximálisan megfelelő legyen.
Ha neked is zöldborsód van, és szeretnél mindent megtenni az idei szezon sikeréért, készülj fel már most az első kezelésekre!